Az épületek a globális energiafogyasztás közel 40 százalékáért felelősek, így azok azonosítása, amelyek a legtöbb hőt veszítik, hatalmas lehetőséget jelent a kormányzatok, közműszolgáltatók és építőipari cégek számára. A valódi akadály az adat. A hagyományos energetikai auditok során szakembereket kell kiküldeni minden egyes helyszínre hőkamerával (ami látható fény helyett hőt érzékel), épületenként egyesével. Ez lassú, drága, és lehetetlen egy egész városra, nemhogy egy egész országra kiterjeszteni.
Az ESA gyökeresen más megközelítést akart: ahelyett, hogy épületeket látogatnának végig, a Föld felett keringő műholdakra szerelt szenzorokkal készült hőképeket használnák fel, és a szoftverre bíznák az elemzést. A nyers felvételek azonban hatalmasak, zajosak és földrajzilag összetettek; egy hőkép-pixel önmagában nem árulja el, melyik épülethez tartozik, mekkora az az épület, vagy miből épült. A valódi probléma tehát szoftverfejlesztési és adattudományi jellegű volt: olyan megbízható pipeline-t és AI-rendszert kellett építeni, amely terabájtnyi felvételt tud feldolgozni, minden egyes pixelt hozzá tud rendelni egy konkrét épülethez egy városszintű adatbázisban, meg tudja becsülni az adott épület hőveszteségét, és az eredményeket egy olyan webalkalmazáson keresztül tudja megjeleníteni, amelyet nem technikai felhasználók (várostervezők, felújító cégek, anyagbeszállítók) is ténylegesen tudnak használni.







